Közhelynek számít a mondás: „a verseny fejben dől el”. Nagyon igaznak tartom ezt a mondást bármely sportversenyre, sőt szerintem az edzésekre, a felkészülés egészére is igaz ez az örök érvényű megállapítás!
A legtöbb esetben szükség van azonban egy kis izommunkára is a sikeres célba éréshez, illetve edzések teljesítéséhez. Ha „fejben dől el” faktort mentális és intellektuális edzettségnek nevezzük, az izommunka hatékonyságát pedig a fizikálisnak, mindjárt adódik is a lehetőség, hogy összekapcsoljuk a kettőt: fedezzük fel és értsük meg izmaink működésének élettanát! Ha izmainkat jól tudjuk kiszolgálni az erőpróbák alkalmával, ha kiváló minőségű és elegendő mennyiségű üzemanyaggal látjuk el őket, garantált lesz a hatékony működés, az optimális teljesítmény leadás, a „delíriummentes” célba érkezés, sőt a kihívás teljesítése utáni gyors regeneráció is! Minimális élettani, biokémia ismeret is elegendő ahhoz, hogy elkerüljük azt az állóképességi verseny alkalmával igen gyakori jelenséget, amikor a versenyző saját maga dolgozik az izmai, az izomműködése ellen azáltal, hogy az élettan és a biokémia makacs és áthághatatlan törvényszerűségeivel ellentétes módon próbája üzemanyaghoz juttatni szervezetét.
Az élettani folyamatok, például az izomműködés biokémiai háttere rendkívül komplex, néha talán ijesztően bonyolult is. Ha úgy állunk a tanuláshoz, hogy a megszerzett tudást versenyeken, edzéseken azonnal és könnyedén válthatjuk át másodpercekre, percekre, sőt – egy ironman távú triatlont (3,8 km úszás, 180 km kerékpározás, 42,2 km futás) figyelembe véve – akár órákra is, talán nagyobb motivációval vághatunk bele a tanulásba. Az sem elhanyagolható tény, hogy némi tanulás még sem annyira izzadságos és szenvedéssel teli kihívás, mint például egy kétórás terepfutás, vagy esetleg 10 darab 1000 méter másfél perces pihenőkkel a futópályán. Még egy kis bátorítás: ugyan az élettani jelenségek tényleg borzasztóan komplexek, de a folyamatok megértése után levont következtetések, a válaszok egy-egy kihívásra mégis zseniálisan egyszerűek. A következtetések és válaszok alapján megtett „intézkedések” pedig tényleg bámulatosan hatnak a teljesítményre.
A frissítés két elválaszthatatlan, egymással szó szerint szervesen összefüggő, de a biokémia célokat tekintve mégis meglehetősen eltérő folyamatot jelent: az izmok energiaellátást és az izomműködés során keletkező hőenergia kezelését! Annak ellenére, hogy a nagyobb állóképességi versenyeken résztvevők legnagyobb már-már paranoiába forduló félelme – megfigyelésem alapján – az energiaellátás, a teljesítményre sokkal közvetlenebbül és (nyugodt szívvel fogalmazhatók így) brutálisabban hat a hőszabályozási üzemzavar, amelyet – szintén saját megfigyelés – elsősorban az energiapótlási „paranoia” által okozott szervezet elleni „bűncselekmények” okoznak! Egyre többen lesznek tisztában egy-egy sportverseny energiaigényével: csak úgy röpködnek a kilokalóriák a versenyeket megelőző beszélgetések alkalmával, és már se szeri se száma az energiaszeleteknek, zseléknek, sportitaloknak és egyéb attraktív megjelenésű készítményeknek, amelyek biztosítják az izmaink által elhasznált energia pótlását. Valóban kiváló termékek állnak rendelkezésre, ezért a rossz frissítés ma már nem rossz frissítők használatát jelenti! Sokkal inkább jellemző az, amikor kiváló termékeket az élettan egyszerű törvényeire fittyet hányó módon használnak fel. A nem ritkán több évtizedes tudományos kutatómunkára alapozva kifejlesztett energiaszeletből, zseléből, vagy sportitalból könnyen mixelhetünk a gyomorban a célba érést is lehetetlenné tévő kotyvalékot. Kedvenc történetem az 2008. évi Plus Budapest Maraton utolsó tíz kilométerén történt eseménysor: Az alattomos északi szél szorgalmas kis libasorrá kovácsolt ötünket (lásd a képen). A képen még elől futó szlovák versenyző a Petőfi hídnál segítőjétől egy energiazselét kapott, amelyet azon nyomban el is fogyasztott. Ugyan nem az aranyéremért futottunk és nem is pénzdíjas helyezésekért, de hát a verseny mégis csak verseny ugye, ezért mégis az ellenfelem volt a srác. Mivel előttem futott, ezért jól láttam, hogy mit tesz, illetve mit nem! És tudtam, hogy nem ivott elegendő vizet! Tudtam, hogy vele nem kell számolnunk a hajrában. Törvényszerűen ki is dőlt az Országháznál, és legközelebb csak a levezetőfutás alkalmával láttam őt sok-sok perccel libasorunk minden más tagjának finise után bebotorkálni a célba.
Ha csak elolvasta volna a zselé csomagolásán feltüntetett használati útmutatót, talán nem borult volna fel sem az energiaellátó, sem a hőszabályzó rendszere. Ott volt a csomagoláson, hogy 4 deciliter vizet kell elfogyasztani a zseléhez ahhoz, hogy az a gyomorban izotóniás sűrűségűvé híguljon (izotóniás = a vérplazma ozmózisnyomásával megegyező sűrűségű)! Ezzel szemben szegény barátunk „halálos” turmixot mixelt a gyomrába. A hiba az által vált „végzetessé, hogy a sűrű gyomortartalom a szervezet hőszabályozását is rendesen hazavágta: a hő leadásért felelős izzadáshoz szükséges nyersanyag, a víz sem tudott felszívódni a tápcsatornából, pedig a szokásos kora őszi meleg és a szárító szél miatt az izommunka hőjét a szervezete egyébként is megnövekedett nehézségek árán tudta (volna) leadni a környezetnek.
Azt gondolom, hogy a fenti tanmese élettani hátterének leírása a frissítés valamennyi kihívására választ adhat. Versenyzőtársunk szándéka valószínűleg az volt, hogy pótolja izmai számára szükséges energiát, ezért fogyasztotta el az egyébként kiváló terméket, amely nagy mennyiségű szénhidrátot tartalmazott.
Folytatása következik!
Te az edzéssel foglalkozz, a frissítést bízd az Enduraid-re.
Comments